Én is tanultam

Népi játszóházvezető lettem! Az elmúlt tanévben elvégeztem egy akkreditált tanfolyamot a Dr. Kresz Mária Fazekasközpontban. Rengeteg mesterséggel, alapanyaggal ismerkedtem meg.
Nemezeltünk, bőröztünk, kipróbáltuk a szálas anyagokat: csuhé, szalma, gyékény, káka, fontunk kosarat, vertünk kötelet, készítettünk rongybabát, szőttünk kereten és karmantyúfán, fűztünk és szőttünk gyöngyöt, készítettünk agyagtárgyakat, fonatokat, karkötőt.
Voltak köztük nagyon nagy élmények és voltak nehéz pillanatok. Heti egyszer találkoztunk a XVI. kerületben, év vége felé pedig Székesfehérváron folytattuk kicsit ritkábban. Előbbiben nagyon jó volt a rendszeres találkozás, utóbbinál a méltó helyszín.
A tanfolyamot egy 5 napos nyári tábor zárta, ahol rengeteget nevettünk és még közelebb kerültünk egymáshoz. Igazi barátságok is szövődtek. Nagyon nagy volt az elméleti anyag is, amit el kellett sajátítani, én nagyon élveztem, végre csak azt tanulhattam, ami igazán érdekel.
Számot adni a tudásunkról már nyáron elkezdtünk. Augusztusban kellett beküldeni egy záródolgozatot, az enyém nemezelésről szólt. A dolgozatomat kiemelkedő munkának értékelte Csupor István néprajzkutató.
Szeptemberben vizsgáztunk, melynek volt egy elméleti és egy gyakorlati része és kiállítást rendeztünk az év közben elkészült tárgyakból. Ez a négy jegy született értékelésként.
Nagyon várom, hogy minél több helyen tartsak foglalkozásokat és a gyerekek is megismerjék ezeket a nagyszerű anyagokat és a belőlük készíthető tárgyakat. A gyerekeim iskoláiban, óvodában már tartottam kézműves foglalkozást, nagyon szerettem.

Egy kép az év közben elkészült munkákról.

A csapat.

Annyira belejöttem az alkotásba, hogy beiratkoztam a Hagyományok Házába, egy nemezeseknek szóló nemez-bőr kombinálása továbbképzésre.

Állatok

Sajnos szeretett kutyánk, a nagy, barna, szelíd Zénó itt hagyott bennünket. Óriási űrt hagyott maga után. Mindenki szerette, még a távolabbi rokonok és ismerősök is, akik már találkoztak vele. Végtelenül türelmes volt a gyerekkel, őrizte a házunkat, illedelmes volt és mindig tudta, hol a határ.

Ezek az utolsó képek Róla.

A tavalyi vad nyúl után érkezett hozzánk két tengerimalac. Bogi vágyott rá nagyon, így Zolitól kapott egyet. Elkeztem róluk olvasgatni, ahol kiderült, társas állatok és minimum ketten érzik jól magukat. Így költözött hozzánk még egy. Namost. A nagy szívből utálja a kisebbet, alig hagyja enni, folyton morog rá. Szóval, ő egy antiszociális malac, aki nagyon remekül elvolt egyedül, most sokkolódik, hogy folyton ketten vannak. A kicsi nagyon ragaszkodik a nagyhoz, annak minden gonoszkodása ellenére, ha egydül vesszük ki, hangosan visítozva hívja őt.
Íme, így festenek együtt:

Lett egy, illetve azóta kettő cuki cicánk, amik remélem jó egerészekké cseperednek, mert nagyon hosszú ideje küzdünk mi az egerekkel, most rajtuk a sor.
A kis cirmos a szomszédban született, de mivel nálunk kényeztetve van, így átköltözött. Ki-bejárós cica, remélem nem fog baja esni az utcán. Kedves, bújós, dorombolós. Jön utánam mindenhova, ha hazaérek és hallja a kocsi hangját, mindig előszalad bárhol is van.

 

A másik cicát egy ismerősünk hozta. Még soha nem láttam ennyire szocializálatlan és félős cicát. Alig ismer valamit, de most 4 nap elteltével már a gyerekek meg tudják fogni. Ha bent van simogatható és dorombol, de kint inkább menekül.

A helyzet egyre javul, úgyhogy hamarosan nemezelünk egy cicabúvóhelyet.

Karácsony 2017. december

Az idei karácsony nem volt sem békés, sem nyugodt, családi és egészségügyi problémák árnyékolták be advent, majd az ünnep idejét is. Ennek ellenére, vagy tán éppen ezért nagyon mélyen tudtuk megélni a fény hiányát és a növekvő sötétséget. Ami viszont nagyon nagy örömömre szolgált, hogy anyukámékkal megtapasztalhattuk az igazi családi összefogást. Eddig sok apró vita volt köztünk, más a világnézetünk, mást várunk az élettől, mást tartunk fontosnak. Ennek ellenére, ezeket mindenki félretette és csak a másikra koncentrált segítő szándékkal. Ennél nem is kell több. Úgy gondolom, azután az apróbb vitás kérdéseinket is simán rendezni tudjuk.

Barni iskolájában volt egy karácsonyi vásár, ahová az elmaradhatatlan kókuszgolyó mellett, Barni árulta a nemez apróságaimat is. Pár játékot, kulcstartót, tartókát, dióbabát vittünk és legnagyobb örömömre vettek egy csomó mindent! Nagyon boldog voltam. Életem első mini vására, ahol saját készítésű portékám fogyott! Ez jó lendületet adott a folytatáshoz.

Jártunk még december hónapban a Néprajzi Múzeumban zárás előtt és a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban is, ahol mesét hallgattunk Csíki Lórándtól és koncertet Bognár Szilviától.