A konyhánk

A házunkban bizonyos helyiségek -még leírni is félek- 13 éve nem voltak festve. A falakra gondolok. Egyszerűen tragikusan nézett ki. Évek óta halogatjuk, elsősorban azért, mert nincs időnk rá, másodsorban, mert tervezünk egy kertre nyíló ajtót a konyhába és nem akartunk kétszer festeni.
De most betelt a pohár a védőnő megjegyzésével, aki az ovis felmentéshez írta a javaslatot, miszerint: -Én támogatom, hogy itthon maradjon Bogi, mert a szerető és fejlesztő közeg számít és nem az, ha piszkos a fal. Khmm. Elsüllyedtem, magyarázkodtam és hétvégén kifestettünk.
A festők Zoli, Máté, Zsófi és Zsófi barátja voltak,a takarítók és a kajafelelős én. Persze Zoli a takarításban is segített, sőt egy elkészült kép szerint tulajdonképpen mindenki takarított is.
Rendezgetjük vissza a tárgyakat, bútorokat és rájöttünk, hogy bizony rengeteg cuccunk van. Ki is hajigáltunk képletesen rengeteg lomot, amik majd szerető új gazdiknál okoznak örömöt.
Mivel nagyon szeretjük a magyar népi ihletésű tárgyakat, az antik dolgokat, a parasztbútorokat és mindent, aminek lelke, története van, így igyekszünk berendezni amúgy elég eklektikus házunkat. Íme néhány részlet, a háttérben a világítóan fehér fallal.
Ja és mivel Zoli valamilyen rejtélyes oknál fogva gyűlöli a csipkéket, mindet, ezért a tálaló felső szekrénye meg fog újulni a kezem által az elkövetkezendő napokban. Az ajtó fölötti csipke és a levendulás szíveken a csipke dísz marad, mert én imádom a régi csipkéket. Van is egy rakattal, mert néhai anyai nagymamám serényen készítette őket. Gondosan őrzöm a szekrényemben valamennyit.

Kreatív tanfolyamok, szakkörök

Barni új ovijában nagyon jó szülői közösség van. Annyira jó, hogy az egyik alkotó anyuka varrókört tart, kéthetente, egy közösségi térben. Mindenféle varrományok születtek már az elmúlt években, amikor én belecsöppentem a társaságba.
Sajnos pár dologról lemaradtam, de amióta részt veszek ezeken az alkalmakon, rengeteg újat, trükköt, profi fogást tanulok. Óriási öröm ez nekem, mert eddig magamtól tanultam varrni, elég döcögősen, sokszor kínlódva kísérleteztem ki a megoldásokat. Varrtunk már kamrapolc-fodrot, pénztárcát, most egy táskán dolgozunk, ami nekem nagy vágyam volt és szerelem az anyag és a minta is.
A pénztárca Zsófi 16 születésnapjára készült, minden részét én varrtam, ezt be tudom bizonyítani az ujjamon található lyukak segítségével, amiket a tű foka készített a keretbe bevarráskor. Nagyon örült neki, hitetlenkedve kérdezte többször is, hogy ezt tényleg én csináltam-e? Ez fantasztikus elismerés, mert ő nincs különösebben oda a kézműves dolgokért.
Nagyon szeretem a társaságot, mindenki kedvességét, az érdeklődést, hogy vihetem a 3,5 éves Bogit, akit nem is tudnék máshová tenni erre az időre. Meghatott, amikor saját, névre szóló szabásmintát kaptam a táska elkészítéséhez, mert ezzel a projekttel az én vágyam teljesül. Szeretem, na!

A másik nagy öröm egy nemezelő tanfolyam volt, ami egyszeri alkalomnak indult, de nagyon jól sikerült, így várható folytatása is. A tanfolyamot Kovács Gabriella nemezművész tartotta. Apró dolgokat készítettünk, de új technikát is tanultunk és nem utolsósorban remek embereket ismertem meg ismét. Az új technika az apró dolgok bizgentyűjének SZÖVÉSE volt. Így készült bárányfül és virágszirom is.

Bogi mesél...
Panka és Csiribí és Emma elpárologva mentek a gőzös vonattal az erdőbe.

Szintén Bogi:
- A Jézus van a szívembe, hogy vigyázzon Rám. Ugye?
Ezt az ugyét szinte minden mondata után odateszi, annyira szereti, ha megerősítjük őt abban, amit gondol.


Zsófinak a tavaszi szünet után angol vizsgája volt, írásbeli és szóbeli is, olyan, mint egy érettségi, csak nem kapnak papírt róla,  a stressz részét élvezhetik. Mindkettő négyesre sikerült, nagyon büszke vagyok Rá! 

Ovis felmentés

Eldöntöttük pár hete, hogy Bogi nem megy óvodába az ősszel. Sajnos, mivel már kötelező lesz addigra az ovi a kicsiknek is, felmentést kérünk.
A felmentést a jegyző adja hivatalosan, de mivel sokan sokfélét tudtak, sőt, mindenki máshogyan értelmezi a paragrafusokat, leírom, hogy nekünk mi volt a végleges módja.
A körzetes oviba kellett beadnom egy kérvényt, hogy szeretnénk felmentetni Bogit, ez akkor is így van, ha a négy gyerekből egy sem járt oda, sőt, ha Bogi ovis lesz esetleg valaha, akkor sem ide jön majd.
Ezután megbeszéltünk egy időpontot, amikor a vezető óvónő eljött hozzánk családlátogatásra (igen, igen, egy idegen, aki véleményezi a házunkat, nevelési elvünket stb...).
Mivel a védőnő sem ismert minket, így ő is eljött, könnyítésül ugyanazon a napon, körülnézett, beszélgettünk, majd megírta a felmentést javasló szakvéleményt. Ezt, a mi kérelmünket és a ovivezető javaslatát kell elküldeni a jegyzőnek, aki dönt, majd erről értesít bennünket is. Remélem számunkra pozitív döntés születik.

Otthonoktatós találkozó- elveszett bejegyzés 2014. október

A közelmúltban otthonoktatós találkozón voltam. (A Fonóban is rendeztek oo találkozót, de ahol én voltam, az egy szűkebb körű, Életiskola-kör néven futó találkozó volt.)

Olyan családok, anyukák jöttek el, akik már otthon oktatnak, vagy tudatosan tervezik valahogyan kivitelezni az otthoni tanulást, „életiskolázást”. Volt olyan résztvevő, akik elkezdték az iskolát, aztán a negatív élmények hatására lettek otthontanulók, de voltak olyanok is, akik szinte a kezdetektől, vagy az ovis élet kudarcaitól vezérelve erre készülnek, bele sem kezdve az állami oktatási rendszer valamely intézményébe. Aztán iskolába járó gyerekek szülei is voltak, akik szeretnék valamilyen módon, más családokkal összefogva megoldást találni az iskolanélküliségre, mert annyira lélekölőnek látják, már első-másodikban az állami iskolát. Minket nagyon érdekel a téma, mert a nagyoknál szerzett rossz tapasztalataink miatt a kicsiknél más utat próbálunk keresni. Barni alig járt oviba is, mert nem szerette és mivel itthon vagyok Bogival, ezért ez nem okozott nehézséget.

Szó esett arról, hogy ki, mennyire tervez előre, néz tantervet, tanul vizsgákra, kinek van egyáltalán tankönyve, mert egyáltalán nem mindenki gondolja kikerülhetetlenül szükségesnek az iskolai tankönyvek használatát.

Az életiskola lényege, hogy szülő és gyerek/gyerekek, együtt élik mindennapjaikat, beszélgetnek, mesélnek, a felmerülő gyereket érdeklő témákat megvizsgálják, kielégítik kíváncsiságát. Rajzolnak, énekelnek, táncolnak, kirándulnak, megismernek mesterségeket, élethelyzeteket, ünnepeket, az időjárást és minden egyebet, ami csak felmerülhet életükben. A tudás, amit így szereznek, használható, az életben alkalmazható. Például főzésnél mérnek, a Hold változásaikor az eget kémlelik, a magyar nyelv és irodalom elsajátításakor olvasnak, mesélnek. A piacon számolnak, megtanulják az Élet minden csínját-bínját. Mindezt szorongás, uniformizálás, számonkérés, beskatulyázás nélkül teszik. Hozzám és gyerekeimhez, bár azt hiszem minden EMBERHEZ ez áll közel, ez a fajta tanulás az ami természetes. Angol nyelvterületen ezt unschooling-nak nevezik, bár nekem sokkal jobban tetszik az életiskola elnevezés.

Tulajdonképpen annyira közel áll hozzám ez az egész, hogy néha olyan érzésem van, már rég otthon oktatunk, nem is kell ezt elkezdeni. Ami természetesen igaz, tekintve, hogy az összes gyerekünk élete első pillanatától tanul és tanul. Azt mindenki természetesnek veszi, hogy gyereke megtanul mászni, majd állni, aztán elindul. Az is természetes, hogy hallva ANYAnyelvét (nem óvoda, apa, vagy nagyinyelvét) megtanul beszélni. Persze semmi bajom az apákkal, nagyikkal, sőt, szerencsés aki mellet sok szerető, támogató családtag áll, de élete első éveiben az anya tölti be legfontosabb, legközelibb szerepet életében. Az viszont már hihetetlen negatív reakciókat vált ki az emberekből és nem gondolják természetesnek, hogy nem jár oviba a legkisebbünk, sőt, tanítani is otthon szeretnénk a két kisebb gyerekünket. Nem gondolom magunkat polihisztornak, nem értünk mindenhez, nincs mindenre kész, konzerv válaszunk. De azt hiszem, ez szerencsés. Mindennek utána lehet alaposan nézni, rengeteg könyvünk van a polcon, amit bármikor lekaphatnak, utánanézhetnek annak, ami érdekli őket. Tagok vagyunk a könyvtárban és végső esetben ott az internet is.

Így azt is látja a gyerek, hogy szülei nem tévedhetetlenek, nem állítják be magukat ikonnak, hanem mindenről természetesen tudnak és akarnak beszélni, akár gyengeségeinkről, hiányosságainkról is.

Vidéki gondolatok-elveszett bejegyzés 2014. november

Egyik este nézegettem a neten eladó területeket 2 és 5 Ha között, ház nélkül, hogy a vágyott szalmaházat felépíthessük majd oda. A tömegkályháról és a komposzt toalettről is okosodtam, nagyon magával ragadott a téma. Semmi sárga csekk, kivétel a telefonszámla, de arról, meg dönthetnénk, hogy legyen, vagy ne legyen (lesz). Állatok, vetemény, nyugalom.
Kezdem úgy érezni, hogy már rég elmehettünk volna, a halogatás oka elsősorban az, hogy a saját ketrecünkből nem tudunk szabadulni. Az a bizonyos mókuskerék. Meg a rokonok, meg a lány gimije, a fiú sulija, barátok, munkahelyek. Én meg csak vágyódom, mennék, szerintem boldogságot hozna a többi családtagnak is. Boldogságot hozna?

Dilemma-2014. november elveszett bejegyzés

Ellátogattunk egy hete a közelünkben lévő református általános iskola nyílt napjára. Barni is jött, hiszen ő az elsődlegesen érintett fél az ügyben.
Amíg ő a gyerekekkel és a tanítónénikkel játszott, mi meghallgattunk az iskola igazgatójának tájékoztatását. Nagyon kis, családias iskola, szeretetteljes légkörrel, kedves családokkal. Főként reformátusok, de kis számban katolikus, illetve egyéb felekezethez tartozó gyerekek járnak ide, de akad pár semmilyen egyházhoz nem tartozó család is. Mi ez utóbbiak táborát erősítenénk, ha jelentkeznénk ide és ha fel is vennének. Fiunk kijelentette a nyílt nap után, hogy ő ide akar járni és drukkol, hogy felvegyék.
Zolinak is nagyon tetszett, ez elég erős érv, mert ő a legnagyobb kritikus.
Én már kezdek megkattani, annyit jár a fejem ezen a kérdésen. Párom nyugtat, azt mondja, hogy nyugodtan megpróbálhatjuk, ha bármi nem úgy alakul, ahogy elsőre gondoljuk, azonnal kivehetjük (ha felveszik) és taníthatjuk itthon, ahogy elterveztük. Ha jól érzi magát (és felveszik), veszi az akadályokat, akkor járjon ide nyugodtan.
Van egy csoport, ahol otthon oktató anyák beszélgetnek, hihetetlenül sokat tanulok tőlük, rengeteg nézőpont eszembe sem jutott eddig. Nagyon örülök, hogy tagja lehetek. Függetlenül attól, hogy merre vezet utunk.
Még jó, hogy Bogi nem is ovis, felőle még nyugodt vagyok.

Gyerekszáj

Nagyi:- Egyem meg, azt az okos kis fejedet!
Bogi:- (szégyenlősen) nem fogod megenni...

Bogi:- Azért is szeretsz, mert Isten megvédi  a szívünket.

Sütöttem mákos pitét, mire Barni:- Mama egy mester!
mire Bogi megjegyezte; gerenda.

Bogi:-Gondoljunk Istenről... Meg a nyusziról!

Honvágy elveszett bejegyzés,2014. szeptember 7.

Ha fel akarok töltődni, behunyom a szemem és odaképzelem magam Fonyódra, a Balaton partjára, vagy a házba, a kissé poros, ám annál kényelmesebb ágyba, vagy a kertben, a pokrócon, zenét hallgatva eltöltött délutánra, vagy akár a hegyen töltött órákra.
A gyerekek is így vannak vele, bármikor indulnának. Szokom a várost, de hiányzik a tágas tér, az égbolt minden évszakban. Korábban soha nem láttam tágas térből ennyi természeti jelenséget. Gyönyörű például egy vihar, amint körbemegy a láthatáron. Rengeteg szivárványt is láthattunk, mivel az idei nyár kissé ősziesre, vagy tavasziasra sikerült.

A Balatonban, egy esti fürdőzésénél láttam életem eddigi legnagyobb Holdját. 

Nyaralás és tervek elveszett bejegyzés, 2014. szeptember 3.

Nyáron nem voltunk itthon. Nem egy rövid nyaralásra és táborokra kell gondolni, hanem egy hosszú, nagyon jól sikerült távollétre, amit mindnyájan nehezen hagytunk abba. Fonyódon, az imádott Balaton partján éltünk hat héten át. Négy hétnek indult, de nem tudtunk megválni a helytől és maradtunk még, először egy, majd még egy hétig. Az egyetlen nehézséget az jelentette, hogy Zoli végig dolgozott, így csak a hétvégéket töltötte velünk.
Kipróbáltuk, hogy milyen nem Pesten lakni és jelentem nagyon-nagyon jó. Egyetlen picurka percre sem hiányzott a nagyváros.
Imádtuk a piacot, a szomszédokat, a hegyeket, a kirándulásokat,a fürdéseket, a ház hangulatát, a kilátást a teraszról. Azt, hogy láttam távolról vihart, eget, felhőt, napot, holdat. Ha esett, akkor élvezettel áztunk el, megéltük, milyen, ha patakokban folyik a víz rajtunk.
Nem használtunk autót, rengeteget gyalogoltunk, felfelé másztunk, partra caplattunk. Boginak vittük a rozoga babakocsit, így nem volt gond, ha elfáradt, Barni meg már nagyon jól bírta a sok jövés-menést. Bogi persze hordozódott is, jókat aludta  hátamon, főleg a késő esti programok közben.

Szóval vágyakozom. El Pestről, valami nyugodt helyre, ahol felépülne a szalmaházunk, kályhával, fúrt kúttal, napelemmel. Nagy veteményessel, gyümölcsfákkal, tyúkokkal, kecskékkel. Szaladgálós, szabad gyerekkorral a gyerekeknek. Otthonoktatással, hagyományok felelevenítésével, amit megélnénk a mindennapokban is.

Az ősz ismét sok változást hozott magával. Zsófi elkezdte a gimnázium nyelvi előkészítő osztályát, napi négy angollal és némi olasszal fűszerezve. Az osztálytársakkal kedvelik egymást, a 3 napos gólyatábor is jól sikerült.

Máté immár harmadszor iskolát váltott, nagyon reménykedem abban, hogy ezúttal megtalálja a helyét. Egyelőre nagyon lelkes, a társai befogadták, segítik. Grafika tagozatra sikerült bejutni, ami nagyon jó, mert szerintünk (és mások szerint is) nagyon jól rajzol. Lesz olyan napja, amikor négy rajz órája lesz. Folytatja a klasszikus gitár tanulást és elkezdi idén a barantát is.
Az iskola váltás oka, a nem megfelelő közeg volt, elképesztő viselkedés volt a sikk, Máté pedig jeleskedett megfelelni akarásban, sajnos a rossz oldal felé. 

Barni délelőtt oviba megy, bár nem rendszeresen, ebéd után elhozom. Vele most nagyon nehéz nekem, hihetetlen dacos, mindent kipróbál, amit nem kellene, rengeteg dolgot tesz tönkre. Próbára teszi a türelmem (haha, mi az?), a tesói agyára megy. Jó lenne, ha szelídülne, mert erősen gondolkodunk az otthon oktatáson. Nem készülünk erre különösebben, nem görcsölünk rajta, egyszerűen csak kielégítjük a kíváncsiságát, ha kérdez. Nekem a legszimpatikusabb az Életiskola, mindent a maga idejében, a maga természetességével "megtanulni".

Bogi itthon van velem, nem ovis, nem is tervezem. Szopizik még reggelente és hordozódni is nagyon szeret, bár ritkán van alkalma ez utóbbira. Érdeklődő, nyitott, szereti a gyerekeket, de nagyon ragaszkodik hozzám. Amolyan matrica. Mivel nincs olyan rokon, vagy barát, ahol ott hagyhatnám őket, mindig mindent együtt csinálunk. Nem is értené, ha hirtelen mással kellene lennie, az miért van. Ha nem szopizik már, Zsófira szívesen hagyom, mert nagyon szeretik egymást.

A két kicsivel alszunk egy kupacon éjjel, nem csak ők szeretik, mi is. Szerencsére párommal ebben a kérdésben nagy az egyetértés köztünk, a ház pedig elég nagy. Mindketten szeretjük, ha hozzánk bújnak és tudjuk, ez nem tart örökké. Kiélvezzük, amíg tart.

Siklóbőr a Balatonból.

Fonyódi látkép, szemben Badacsony.

A négy tesó egy szeles délutánon, háttérben Kati, azaz a vízimentő katamarán, Boginak csak katamara.

Bogiszáj elveszett bejegyzés,2014.szeptember 3.

Én:- Olyan jó, csak simán összebújni! (cici nélkül).
Bogi:- Neeeeeeeem! Mama, én rád tapasztok!


- Ha nem aludok, akkor nem álomba szenderülök?


Zolit nem tudtam elérni telefonon, mire Bogi megszólalt:

-Írjál neki gondolom, egy sms-t, megtudod hol van.


Én:-Engedd el a cicit!
Bogi-Neeeem -karjával kőrözni kezd-, darálógép vagyok és szívom be a tejt a torkomba.

Elveszett bejegyzés,1014.május 9.

Zsófit felvették abba a gimnáziumba, amelyikbe vágyott! Nagyon örült, mert a megjelöltek közül egyedül ebben az iskolában volt felszabadult, barátságos a légkör a szóbelin. Itt a gyerekre voltak kíváncsiak és nem arra, hogy mit NEM tud az adott tárgyakból.
Kötetlenül mesélt magáról, a feladatok is olyanok voltak, hogy a válaszokból a gyerekek személyiségét ismerhették meg a tanárok. Az egyik férfi tanár még dalra is fakadt a boldogság szót hallva, folytatta a jól ismert régi slágert, miszerint "boldogság gyere haza". Innen mosolyogva, ugrándozva jött ki, míg volt olyan intézmény, ahonnan már most sírva ment haza.

A nagy izgulás amiatt volt, mert nem ezt az iskolát írta első helyre, hanem egy jó erős, versenyistállót, aminek negatív hírét baráti körünkből már ismerhettük. Hogy miért írta be mégis? Ráadásul első helyre? Mert az egyik nagyon jó barátnője is oda megy. Még szerencse, hogy a sors jobb rendező néha, mint a kamaszok.

Én az abai Atilla Király GImnáziumnak örültem volna nagyon, de Zsófi elvetette ezt az ötletet, mert nem vágyott kollégiumba, heti 5 nap, tőlünk távol. Nekem is nagyon idegen volt ez a gondolat, de bánom kicsit, mert az egyetlen iskola, amit jelenleg el tudnék fogadni.


Máténál is fontolgatjuk az esetleges iskolaváltást, ő nagyon elkanászodott az utóbbi időben, talán egy más közösségben összeszedné magát. Erős a dilemma, mert ez már a 2. iskola, ahová jár, az osztályfőnök és a tanárok nagy része is lelkes, lelkiismeretes. Ő maradni szeretne, de nagyon úgy látom, hogy a vezérhangyákhoz csatlakozott, akik nem a "tanuljunk jól, tiszteljük a felnőtteket, viselkedjünk ember módjára" elvet vallják.
Sikk rossznak, szemtelennek lenni, pl. almacsutka-célbadobó verseny az utcára, lehetőleg arra sétáló tanerő eltalálásával. Sikk utálni minden tanárt, a legjobbakat is, sikk mindenre unottan flegmázni, pl. A varázsfuvola megtekintésére, több énekórán át. Semmi nem hozza lázba őket, nem tudom mi lehet a kulcs a motiválásukhoz. Sokat van itthon, nem napközis, utolsó óra után hazajön.

Barni és Bogi esetében nagyon gondolkodunk az itthoni oktatás adta előnyökkel. Az élet iskoláját járnák, velünk együtt, félévente számot adva tudásukról egy arra alkalmas intézményben. Aki ezt hallja, nem nagyon érti, hogy mi is ez, óva int minket a veszélyeitől (mert mire oda ér a beszélgetés, hirtelen szakértőkké vállnak), aggódnak a szocializáció miatt, bár egy hat tagú családnál, ezt nem is értem. Néha egy fél óra nyugiért és csendért rimánkodom, általában sikertelenül. Arról nem beszélve, hogy az edig tapasztalt szocializációból nem baj, ha nem kapnak egyáltalán. Nem is értem, mi ez a pánik. Mintha, csak kortárs gyerekcsoportokban való aszalással lehetne felnőni és végezni a dolgunkat. Én minden ovimat, sulimat utáltam, szorongtam, most mégis elég jól létesítek kapcsolatokat és az eddigi munkahelyeimet is így-úgy helytálltam.
Találkozunk gyerekekkel, vannak barátaink, a nagy gyerekeinknek is vannak barátaik, akikkel bátran szocializálódhatnak, amennyit csak akarnak.
Még nem tudom, mennyire laza, vagy éppen kötött forma lenne ideális számunkra, ismerek több családot, akik otthon oktatnak, van aki a tanterv szerint, könyvekből tanít, van aki ahogy kedve van, nincs tankönyv, nincs kötelező részvétel, a gyerekek abba csatlakoznak és olyan mértékben, amennyire az adott téma érdekli őket. Persze, ha ismernénk a gyermeki természet ezen oldalát, nem lepődnénk meg, hogy a gyerekeket minden érdekli, csak kínálni kell nekik a lehetőséget a tanulásra és ők lelkesen vetik bele magukat. Ez szerintem minden esetben így van, ha az a gyerek korának és természetének megfelelően történik. Fontos, hogy tapasztalati úton, cselekvés által tapasztalhassák meg a világot, erre vannak "kitalálva" és nem arra, hogy passzív befogadóként egy padban ülve, néma csendben figyeljenek 45 percen keresztül, valami teljesen elvont, szétszabdalt "anyagra". amit éppen az iskolában meg kellene tanulniuk.

Barni nyáron lesz 6 éves, idén jártunk egy kicsit többet oviba, ebéd után megyek is érte. Nagyon érdeklik a számok és a betűk, sokat ismer már közülük, a számok terén meglepő dolgokat tud. Pl.: páros-páratlan szám, összeadni 10-i, leolvasni a számokat, már 100-as számkörben is (buszok, házszámok). Leírja a családban előforduló neveket, ha választunk egy betűt, avval kezdődő szavakat gyűjt. A felsoroltakat mind velünk tanulta meg, teljesen magától, egyszerű kérdezz-felelekkel.
Az erdei kirándulások alkalmával megfigyeljük a növényeket, állatokat, sokat beszélünk róluk, mert ő sokat kérdez.
A történelmet már most jobban ismeri sok iskolába járó nagyobb gyerkőcnél, mondjuk ezt magára szedi, mert Zolit nagyon érdekli, sok szó esik itthon a múltról.

Elveszett bejegyzés,2014.február

Sajnos akadozik a blog írása, ennek sok oka van, leginkább az időhiány, amit súlyosbít Zsófi mostani felvételije. Azért mindenfélék készülnek és sok emlékezetes pillanatunk volt, főleg, hogy a karácsony is erre az időszakra esett.

Hozok pár képet ömlesztve.

 Baglyos sapi, rikker fonalból 4,5-ös tűvel.

 

 

A hordozás még mindig a szívünk csücske. Itt éppen nem volt jól, kora este aludt el a kendőben. 

Barniszáj 2013.november, elveszett bejegyzés

Elénekeltem Barninak az "Elvesztettem zsebkendőmet" című dalt. Nagy volt a hangzavar, nem értette jól és visszakérdezett: -Ki találta meg? Tündérkaka?

Ősz 2013.november, elveszett bejegyzés

Nem nagyon jutottam a bloghoz mostanában, de talán a jövőben naprakészebb leszek.
Azért sok élmény és sok alkotás is készült, néhányat megmutatok.
A lovaglás még mindig része az életünknek, imádjuk. Nyugalom van és harmónia, egymásra figyel ember és állat, csodálatos. 

A képen elől Zsófi, a háttérben Barni. 

Máténak varrtam ezt a feliratot az új szobája ajtajára (vagy falára, majd ő eldönti). A szoba volt az idei születésnapi ajándéka. Nem volt meglepetés, de nagyon örült neki.

 

Őszi levélspirál a homokozónkban. Bogival készítettük.

Ilyen volt este, mécsesekkel.

 Az idei utolsó paradicsom szüret. A kép október .10.-én készült. a zöldeket is leszedtük, abból savanyú készült.

Bogi és a kíváncsi kiscsikó. Nem tudtak betelni egymással. A pónicsikó bújt, szaglászott, nyalogatott, nézett nagy szemekkel és ezt abba sem hagyta.

Teremfelirat 2013.szeptember, elveszett bejegyzés

Mátéék osztálya a környezet-természet teremben kapott helyet, révén az osztályfőnökük ezen tárgyakat oktatja nagy lelkesedéssel.
Az iskola folyosóján sok vitrin van, amiből az egyiket ők rendezhették be. A tavalyi egyik jól sikerült programot, a farmosi békamentést választották témául. Ehhez kapcsolódva készítettem egy felakasztható 6.b. feliratú békás táblácskát, ami azóta a terem ajtaját díszití. Azt a visszajelzést kaptam, hogy nagyon tetszett Marianne néninek és a gyerekeknek is!

Szilvalevár 2013.augusztus, elveszett bejegyzés

Párom kitartó és céltudatos, ezért készülhetett el a szilvalekvárunk. Valahogy nem volt kedvem hozzá, a körülmények sem kedveztek soha, mindig volt valami, ami miatt halasztottuk. Aztán egyszer csak Zoli fogta magát, megvette a szilvát, elkezdte kimagozni és főzni, kint a szabadban, bográcsban. Én csatlakoztam, együtt folytattuk és végigcsináltuk. Ez mondjuk Zolira nagyon jellemző mindenben, rám kevésbé, de ő nagyon inspiráló tud lenni. Nagyon jó hangulatú nap kerekedett belőle, sokat beszélgettünk, mint eleink és nagyon finom lett a lekvár. Hozzáadott cukrot nem tartalmaz.

 

Barni beteg és a blog sincs jól

Nos, sikerült jó pár bejegyzést ügyesen kitörölnöm a blogból és persze rákattintani a véglegesítésre. Ennyit a műszaki, ezen belül is informatikai érdeklődésemről.
Egy kedves ismerős és informatikai érdeklődésű, ám időhiánnyal küzdő Párom segítségével remélem hamarosan egy poros archívumból sikerül visszamazsolázni a bejegyzéseket.

Addig is elújságolom, hogy Barni beteg lett! Örülni éppen nem örülök, viszont megnyugodtam, hogy nem UFO a gyerek, mert eddig még sosem volt semmi baja, egy babakori fél órás hőemelkedést leszámítva. Most vagányan fekszik, napi többször megy fel a láza, alig eszik és köhécsel. Tehát gyerekből van.
Kap teákat, úgymint; kamilla, fekete bodza, hársfa és kakukkfű. Eszik nyers hagymát és sok kanál mézet. Kapott citromos és túrós borogatást a torkára, természetesen kívülről és természetesen nem egyszerre.
Hatni látszanak és az immunrendszerét sem becsülöm le, úgyhogy remélem vasárnap már mehetünk kirándulni Alcsútdobozra, a hóvirágmezőkhöz.
Az oviba prezentálnom kell valami orvosi igazolás-izét, már van egy-két mentő ötletem. Tudom, hogy nem miattam vannak ezeka szabályok, de akkor sem esnek jól. Mindenféle szabályok vannak mostanában, amik nem esnek jól, lehet, hogy a korom előrehaladtával érzékenyebb lettem.
Egyrészt, a gyerekorvosunk nem ebben a kerületben van, sőt, ami azt illeti egy elég messzi kerületben. Másrészt egy ilyen jellegű betegséggel soha nem mennék orvoshoz, ahol várakozni kéne a lázas gyerekkel minimum másfél, de inkább több órát, ahonnan mindenféle más kórokozót is hazacipelünk, a többi rengeteg beteg gyerektől. Aztán később, midőn már jobban van, visszamenni, a jobban levést orvossal megerősíttetni, mert én nem látom eléggé, hogy jól van-e, erről papírt szerezni (és újabb kórokozókat) és oviba menni. Ha meg csúnya, becsapós módon akkor kérnék igazolást, amikor megállapíttatik a kórság, akkor honnan is tudjam, hogy meddig nem megyünk, mikorra is múlik el a betegség? Persze vehetjük sztenderdnek az egy hetet, mondjuk hétfőtől-péntekig, de ezt mindenképpen meg kell beszélnünk a vírussal is.